„Tettem néhány vargabetűt, mire rátaláltam arra a bizonyos területre a pszichológián belül, ahol otthon érzem magamat. Kóstolgattam a kutatói létet, önkénteskedtem idősek otthonában, dolgoztam kórházban poszttraumás osztályon, elmenekültem egy fejvadász cégtől (bár nem az én fejemre vadásztak). Hamar rájöttem, hogy lelkesít a tudásmegosztás, a pszichoedukáció és kaptam egy lehetőséget, ahol másodmagammal azon dolgozhattam, hogy híd épüljön az akadémikusok elefántcsonttornya és a fiatalok között. A Mindset Pszichológia szakújságírójaként is ez a cél hajtott, bár most már sokszor a szülőkhöz is szólok. Időközben ugyanis anya lettem és saját élményeim még közelebb sodortak a fiatalokhoz, egészen a gyerekpszichológiáig. Így lett a »második és harmadik otthonom« a dunakeszi nevelési tanácsadó, ahol családokkal és gyerekekkel dolgoztam. Sokszor éltem át – amikor inkognitóm elveszett – az óvatos, »te pszichológus vagy, csak egy kérdésem van« típusú játszótéri helyzeteket (a tapintatosság akkor tűnik el, amikor kiderül, hogy a férjem is pszichológus) vagyis tapasztalom, hogy az információbőségben sok szülő eltéved. Persze én is élek át nehéz helyzeteket: amikor az én gyerekeim olvadnak le leghamarabb és hisztiznek a leghangosabban. Gáborral így, pszichológus szülőkként folyamatosan gyakorolhatjuk az elméletet – amiben továbbra is hiszek. 

Eddig a múlt.

Jelenleg az OMIII gyerekidegsebészeti osztályán dolgozom pszichológusként, illetve neuropszichológia feladatokat látok el a szakképzésem mellett.”